Menü Bezárás

8. évfolyam – 5. lecke

beszélgetésindítóbevezetésönismeretcsoportosmegbeszéléskártyaosztó

 Tanulunk-e a hibáinkból? * Bírák

Tanulhatunk a hibáinkból is!?

A kérdések segítségével a tanulók megoszthatják saját érzéseiket, tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogy az elkövetett hibák milyen módon formálnak, alakítanak minket, hogyan tudjuk elkerülni azokat, illetve tehetünk-e valamit azért, hogy ne essünk újra és újra ugyanabba a csapdába.

8-10 perc

egyénicsoportoselmélyítésrendszerezéssorbarendezés

„Ördögi kör”

A feladat segítségével feltárjuk és megvizsgáljuk azt az „ördögi kört”, amelybe a nép került a honfoglalás után. A feladat megoldása után megvizsgálhatjuk, hogy vajon mi magunk is tapasztaltunk-e már ilyen időnként újra és újra visszatérő helyzetet.

4-5 perc

egyénicsoportosfogalmak tisztázásapárosító

Fogalmak a bírák idejéből

A feladat célja a bírák helyzetének rövid áttekintése. Társítani kell a fogalmakat a megfelelő állításokkal. A feladat megoldása közben lehet javítani, vagyis a már összepárosított kártyákat szétválasztani és újrarendezni egészen a jó megoldásig. A megfelelő párok a játék végén egyszerre láthatók a képernyőn, és újra összegezni tudjuk az ismereteket.

3-4 perc

egyénicsoportoscsoportosítás

Filiszteusok vagy bírák?

A feladatban előhívjuk és elmélyítjük a korábbi ismereteinket a filiszteusokról illetve a bírákról. Csoportosítani kell az egyszerű állításokat aszerint, hogy kire igazak.

3-4 perc

egyéniházi feladatellenőrzéskvíz

Bírák – Válaszd ki a helyes megoldást!

A feladat elvégzésével rendszerezhetjük és ismételhetjük a fontosabb ismereteket.

egyéniházi feladatismétlésfigyelemfejlesztőügyességi

Válaszd a megfelelő felhőt!

Igaz -hamis játék. Aszerint kell fel-le irányítani a repülőt, hogy a felbukkanó állítás igaz vagy hamis. Egyéni játék, az ismeret mellett koncentrációt és kézügyességet igényel. (Fel-le nyíllal és egérrel egyaránt játszható.)

egyéniházi feladatismeretbővítésszókereső

Bírák nevei

A feladatban megismerhetjük olyan bírák neveit is, akikkel a tanmenet során nem találkozunk. A feladat célja ismeretbővítés.

6-7 perc

elgondolkodtatáselmélyítéscsoportosmegbeszélésdoboznyitogató

Válaszolj a dobozban rejlő kérdésekre!

A dobozokból egy-egy kérdés bukkan fel a történettel kapcsolatban, melyre a tanulók közösen, a történet megismerése után kereshetik a megfelelő választ.

7-8 perc

egyénicsoportosismétléselmélyítésrendszerezéscsoportosító kirakó

Hasonlóságok és különbségek

A feladatban a pusztai vándorlás és a bírák kora közötti hasonlóságokat illetve különbségeket keressük, rávilágítva, hogy az Istentől való elfordulás minden korban komoly kísértés volt a nép számára.

4-5 perc

lelkiségegyénicsoportosmegbeszéléskreatív

Írj zsoltár-parafrázist!

A tanulók írjanak zsoltár-parafrázist Dávid bűnvalló imádságát, az 51. zsoltár egy részletét (Zsolt 51,11-15) alapul véve. Vagyis fogalmazzák át “mai nyelvre” Dávid sorait! A zsoltár kijelölt részletét a mellékelt prezentáció tartalmazza.

8-10 perc