Menü Bezárás

8. évfolyam – 48. lecke

beszélgetésindítóbevezetésközös megbeszélésmozaikfordító

Amit Isten teremtett, az most rosszra csábít? * Jézus megkísértése

Mik a mi kísértéseink!?

A képek segítségével a mai fiatalokat érintő kísértésekről beszélgethetünk. A tanulók egy-egy kép alapján példákat hozhatnak a személyes életükből, azonban mivel a téma kényelmetlen is lehet, ezért maradhatunk általános megfogalmazásoknál is. Az üresen hagyott képnél további példákat hozhatnak a tanulók.

gondolatébresztőbeszélgetésindítóbevezetésközös megbeszélésmozaikfordító

Ássunk mélyebbre!

A feladatot a téma bevezetőjeként, beszélgetésindítóként, tehát még a történet megismerése előtt használjuk. A tanulók kiválasztanak egy-egy képkártyát, majd a kártyát megfordítva válaszolnak a felbukkanó kérdésekre. Érdekes lehet esetleg, ha a történet megismerése után újra felidézzük a kérdéseket és megvizsgáljuk, hogy a történet fényében más választ adnának-e, mint előzőleg.

ismétlésegyénicsoportosegyszerű sorbarendezés

A bűnbeesés

A mondatok egyszerű sorbarendezésével felidézzük a bűnbeesés történetét. (Balról jobbra, fentről lefelé, tehát átlósan rendezzük el a szövegdobozokat.) A dobozokat addig rendezzük, amíg eljutunk a helyes megfejtésig. Vessük egybe a bűnbeesés és Jézus megkísértésének történetét. Miben hasonlít és miben különbözik a két történet?

tudáspróbaellenőrzésrendszerezésflash kártya

Villám tudáspróba

Ezzel a villámtudáspróbával óra végén ellenőrizhetjük a tanulók elsajátított ismereteit, de rákérdezünk korábban tanult dolgokra, összefüggésekre is.  Ismétlésként is használhatjuk a feladatot a későbbi órákon.

rögzítésellenőrzésegyéniházi feladatlabirintusjáték

Juss ki az ördögi útvesztőből!

A labirintusból a kérdések helyes megválaszolásával lehet kijutni, ám a  feladat teljesítéséhez nemcsak tudásra, hanem kézügyességre is szükség van. A helyes válaszhoz ugyanis a kis szörnyeket kicselezve kell eljutni. A feladat jellege miatt kifejezetten házi feladatként adható, esetleg egy fős csoportban órán játszható. Telefonon nehéz végrehajtani, ezért inkább tableten vagy számítógépen célszerű játszani.

szövegfeldolgozásrendszerezésegyénicsoportospárosító

Ki mit mondott?

Ezzel a feladattal Jézus és a kísértő párbeszédét vizsgáljuk meg. A feladat első felében összerakjuk a mondatokat, majd a feladat második része, hogy szóban megbeszéljük, melyiket ki mondta. Végül pedig a történetben elhangzott sorrend szerint párbeszédes formában felolvashatják a tanulók.

összefoglalásismétlésegyénicsoportoshelyezés

Rakd sorrendbe!

A feladat a történet eseményeinek sorrendbe állítása, melyhez a megszámozott dobozokba kell áthúzni a szövegdobozokat. A szövegek a válaszok beküldése előtt újrarendezhetők. A feladat összefoglalásként és ismétlésként is használható.

ellenőrzésismétlésegyénicsoportosigaz-hamis

Gondolatok a kísértésről

Az egyszerű igaz-hamis játékkal ellenőrizhetjük, hogy a tanulók elsajátították-e a történet lényeges elemeit, illetve átismételhetjük azokat. A mondatok ismétlődnek, a hibák javíthatók, így a jó válaszok rögzülhetnek.

kahoot

Kvízjáték – Jézus megkísértése

Ez a feladat egy pörgős, izgalmas kvízjáték, melyet használhatunk a történet lezárásaként vagy ellenőrzésként is. A játékhoz telefon szükséges, amit a tanulóknak előre jelezni kell. Egyéni és csoportos változatban is játszható, a játék indításakor többféle játékmód közül választhatunk.

elmélyítésegyénicsoportosszavak és sziromlevek

Kapcsolódó számok

A feladatban a történethez kapcsolódóan egy zsoltár és egy evangélikus ének számát kapjuk megfejtésként. Mindkettőt kikeressük, így gyakoroljuk mind a Biblia, mind az énekeskönyv használatát. (A feladat az akasztófához hasonlít, a tanulók mindig egy-egy betűt mondanak, ami ha jó, egyre közelebb jutnak a megfejtéshez.

elmélyítésközös megbeszélésprezentáció

Gondold át – Kísértések Jézus életében 

A feladat a történet továbbgondolására ad lehetőséget. A történetből kiindulva és a korábbi ismereteket előhívva bibliai igék segítségével olyan helyzeteket tekintünk át, melyekben Jézust kísértések érik. Kérdések segítségével megvizsgáljuk ezek hasonlóságát, összefüggését, hátterét és Jézus válaszait, reakcióit.