Szeretettel köszöntjük az Olvasót az evangélikus hitoktatást összefoglaló honlapunkon!
A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa 2012-ben hívta életre a Katechetikai Munkacsoportot. A munkacsoport feladata az általános és középiskolában, óvodában és gyülekezetben folyó evangélikus hitoktatás tartalmának összeállítása, tananyagának és segédanyagainak elkészítése és folyamatos felülvizsgálata, valamint jó hitoktatási gyakorlatok megismertetése hittanárokkal és lelkészekkel.
Hisszük, hogy az igényes felkészülés egy hittanórára megmutatja mind a tanár, mind a diák számára, hogy komolyan vesszük egymást, a tananyagot, s mindenekelőtt azt a Küldőt, aki megbíz bennünket ezzel a feladattal.
Ez a honlap ebben igyekszik segítséget nyújtani. Bízunk abban, hogy az itt összegyűjtött anyagok nemcsak az aktív hitoktatóknak adnak naprakész és gyors segítséget, hanem az érdeklődők, és alkalmi segítők is találnak itt új ötleteket, különböző jó gyakorlatokat minden korosztály számára, a szülők pedig megismerhetik azokat a témákat, amelyekkel gyermekeik foglalkoznak hittanórán.
A megalapozott elméleti háttértől a tankönyvek ismertetésén és különböző szakmai ajánlókon át a zenei anyagokon át sokféle segítséget találhat itt az Olvasó.
Reméljük, sokak számára használható lesz ez a gyűjtemény, és valóban aktívan fogja segíteni a mindennapi hitoktatást, történjen az akár gyülekezetben, kis községi általános iskolában, vagy nagyváros egyházi gimnáziumában!
A Katechetikai Munkacsoport tagjai:
Csendes Gabriella
Evangélikus hittan–német–finn szakos tanár vagyok a soproni Líceumban. Több, mint húsz éve élek itt férjemmel és négy gyermekemmel. Diákjaimmal éveken át részt vettem az új tankönyvek kipróbálásában és a Katechetikai Munkacsoport tagjaként segítettem az új érettségi kidolgozását is. A tanítás mellett fontosnak tartom a közösségépítést, melyet Ágfalva-Sopronbánfalva evangélikus gyülekezetében (is) gyakorlok.
Csepregi András Phd.
Evangélikus lelkész, rendszeres teológus. Lelkésszé avatásától fogva (1987) részt vesz a gyülekezeti és iskolai hitoktatásban. Doktori disszertációját 2002-ben védte meg a Durhami Egyetemen. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2005-ben docensi kinevezést kapott, 1999 és 2010 között az EHE Nyíregyházi Hittanárképző Tagozatán oktatott, 2000 és 2006 között a Tagozat vezetője volt.
2010-től a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lelkésze, 2016-tól a Wesley János Lelkészképző Főiskola oktatója. A 9-12. évfolyamos evangélikus hittankönyvek egyik szerzője. Kutatási területe Dietrich Bonhoeffer, Bibó István, a kereszténység és a demokrácia, az erőszak és az aktív erőszakmentes ellenállás teológiai reflexiója. Felesége, Cserháti Márta az EHE Újszövetségi Tanszékének docense (akitől évtizedek óta tanulja a bibliai teológiát), három felnőtt gyermekük van.
Koczor Tamás
Iskolalelkész vagyok a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. A Munkacsoport megbízása alapján benne voltam az ötödikes és hetedikes tankönyv írói stábjában. Életem során nagyon sokféle hittanos csoport tanítására volt alkalmam, szívügyem a kereszténység megértése és megértetése.
Kodácsy-Simon Eszter
Hittanár és teológus, emellett matematika-fizika szakos tanár vagyok, a Katechetikai Munkacsoportot 2012-es megalakulása óta vezetem, főállásban pedig az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógia Tanszékének vagyok megbízott vezetője. Óraadó hittanárként középiskolában is tanítok, több hittankönyv társszerzője vagyok, s a legjobb, hogy három gyermek édesanyja lehetek. Szeretem tanítás közben látni a megértés és ráérzés pillanatát.
Lacknerné Puskás Sára
Evangélikus lelkész vagyok, feleség és öt gyermek édesanyja. A születés csodája meghatározó élménye az életemnek. Gyermekeink születése által első renden. De megadatott, hogy lelkészi munkatársként, hitoktatóként, iskolalelkészként átéljem a móri gyülekezet, a győri evangélikus óvoda, majd az iskola születését. Jelenleg pedig –éppen 10 éve – Budakeszin lehetek lelkésze egy kicsi, de egyre növekvő gyülekezetnek. Hasonló örömmel tettem hozzá a magam részét a kicsiknek szóló hittankönyvek létrejöttéhez.
Mesterházy Balázs
Tanár, lelkész, iskolaigazgató, férj és édesapa vagyok. Sokféle kalappal/szereppel voltam és vagyok jelen a Magyarországi Evangélikus Egyház életében: szeretem a kőszegi iskolámat, a pszichodráma-csoportjaimat, és a folyamatos tanulást. Szerettem iskolalelkészkedni Sopronban és Indiában, szerettem három találkozót szervező „Szélrózsa-atya” is lenni, és szeretnék az evangélikus oktatásban is maradandót alkotni. A hitoktatásban a „Tényleg?!” kérdést szeretem a legjobban.
Schaller Bernadett
1999-ben végeztem lelkész szakon. A Nagymányok-Váraljai gyülekezetbe kerültem, 2017-től iskolalelkészként is dolgozom. A gyakorlati teológia, hitoktatás áll legközelebb hozzám, a személyes találkozások, beszélgetések híve vagyok. Társszerzőként részt vettem a harmadikos hittankönyv megírásában. A vidéki élet természetközelisége fontos számomra. Kisfiunk nevelése során mindennap átélhetem Urunk támogató jelenlétét, kézzelfogható áldását és a szülői szerep örömeit, nehézségeit, szépségét.
Dr. Simon Z. Attila
Dr. Simon Z. Attila, evangélikus lelkész, hittantanár, mentálhigiénés szakember, a valláspedagógia doktora vagyok. Nagy örömömre szolgál, hogy több mint másfél évtizede szolgálhatok egyházunk fiataljai között iskolákban és gyülekezetekben. Számomra a hitoktatás egyik alapkérdése, hogy hogyan válik a hitoktatás egyszerre megszólítóvá, hitet ébresztővé és informatívvá. Ezek egyensúlyban tartása, helyes arányának megtartása a keresztény hitoktatás egyik legnagyobb módszertani művészete. Mert egy-egy hittanóra valóban megismételhetetlen alkotás kell hogy legyen, csupa olyan tartalommal, amely csakis ott és csakis akkor történhet meg Isten és a gyermek és a hitoktatójuk között.
Szigethyné Szenteczki Katalin
Orosházán élek férjemmel és két – egyre nagyobb – fiammal. Az evangélikus iskolában hittant és történelmet tanítok. Az Iránytű című hittankönyv társszerzője vagyok. Nagy öröm számomra, ha jól sikerül a süti a háztartás szakkörön, vagy sikeres a színjátszósók előadása. Időm nagy részét felső tagozatos gyerekekkel töltöm. A kisebb-nagyobb kamaszokkal sosem unalmasak a hétköznapok és minden nap csodákat tapasztalhatok meg Isten szívet és lelket megújító szeretetén keresztül.
Kapcsolattartók:
Hitoktatással kapcsolatos adminisztrációs ügyekben:
Szlaukó Mónika, hittan életpályamodell koordinátor
E-mail: monika.szlauko@lutheran.hu
Tel.: 06-20/371-8149
Hitoktatással kapcsolatos pedagógiai és szakmai ügyekben:
Vincze Katalin, tudományos segédmunkatárs, Valláspedagógiai tanszék (EHE)
E-mail: katalin.vincze@lutheran.hu
Tel.: 06-20/824-4354