Menü Bezárás

Segítőket várnak az Amerikai Evangélikus Egyház nyári táboraiba

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) ismét lehetőséget biztosít evangélikus fiatalok számára, hogy nyári táboraikban segítőként vegyenek részt.

Várjuk azon 18 és 30 év közötti evangélikus fiatalok jelentkezését, akik szívesen foglalkoznak gyerekekkel nyáron és kötődnek a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz (MEE). A program 2024. május közepétől augusztus közepéig tart. Fontos szempont, hogy a jelentkezőknek vállalniuk kell a teljes programon való részvételt (nem lehet később csatlakozni vagy korábban hazajönni), valamint a program kezdetéig be kell tölteniük a 18 éves korhatárt. Az ideális jelölt rendelkezik tapasztalattal a gyermekmunka területén, valamint vannak a tábori munkában jól kamatoztatható képességei (pl. zene, sport, kézműveskedés területén). Hajlandó vállalni a gyermekekkel járó felelősséget és a tábori élet kötöttségeit. Szükséges a jó angoltudás is.

Költségek: Az útiköltséget az ELCA fizeti. A szállás és teljes ellátás valamint zsebpénz biztosított. Biztosítást is kötnek.  A vízum díja (185 USD) a pályázót terheli, de az ehhez szükséges formanyomtatványt az amerikai fél a kiválasztott résztvevőknek megküldi.

A jelentkezéshez a következő dokumentumok szükségesek:

  • kb. egy oldalas angol nyelvű motivációs levél;
  • minimum 2025 márciusáig érvényes útlevél (amennyiben a pályázónak jelenleg nincs útlevele, az a jelentkezésnél nem akadály, de kedvező elbírálás esetén az okmányt legkésőbb 2024 februárjáig be kell szerezni);
  • gyülekezeti vagy intézményi lelkész magyar nyelvű ajánlása;
  • angol nyelvű ajánlás tanártól vagy munkaadótól – az ehhez szükséges nyomtatványt az MEE Országos Irodája Ökumenikus és Külügyi Osztályától lehet elkérni az alább megadott e-​mail címen;
  • B2 szintű nyelvvizsga-​bizonyítvány másolata. Amennyiben a pályázó nem rendelkezik B2 szintű nyelvvizsgával, de nyelvtudása középfokúnak megfelelő, egyéni megállapodás alapján más igazolás is elképzelhető (pl. iskolai bizonyítvány másolata). Ilyen esetben kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a Külügyi Osztállyal.

A fenti anyagokat 2023. december 4-ig kérjük beküldeni a  kulugy@lutheran.hu címre. Az érdeklődőknek a későbbiekben egy online jelentkezési lapot is ki kell tölteniük, valamint részt kell venniük egy szóbeli elbeszélgetésen a külügyi osztály munkatársaival. A MEE összesen két jelöltet delegálhat, és a beérkező jelentkezések alapján az ELCA választja majd ki a program végleges résztvevőit.

forrás: https://www.evangelikus.hu/hireink/kozlemeny/segitoket-varnak-az-amerikai-evangelikus-egyhaz-nyari-taboraiba