Menü Bezárás

Ifivezető képzés 2023

Az Ifivezető Képzés (IVK) Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciája, melynek támogatói és szervezői között evangélikus tagok is vannak, továbbá a képzés programjain is találkozhatunk majd evangélikus előadókkal. A 2023-as Ifivezető képzés témája az egység – egy testként működni az ifimunkában is.

Az idei évben a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának köszönhetően az első 25 evangélikus jelentkezőnek a részvételi díja 10 000 Ft-al kevesebb a kiíráshoz képest! Ezért, kérjük, a regisztráció után, a befizetés előtt várjon még egy e-mailre, melyben az IVK regisztrációs munkatársai megerősítik, hogy mekkora összeget kell ténylegesen befizetnie!

A képzés időpontja: 2023. március 17-19., helyszíne: Budafoki Református Gimnázium.

Immár hatodik alkalommal, idén pedig először három napos keretek között kerül megrendezésre az intenzív tréning az ifjúsági munka minden résztvevője számára. Az IVK felhívásában írja: ,,akár vidéki vagy városi, abszolút új vagy régi motoros, önkéntes vagy főállású munkatárs vagy, találsz magadnak megfelelő programot.”

Az IVK-ra a középiskolás korosztálytól kezdve, leginkább egyetemisták közül várják az olyan fiatalokat, akik vagy már ifiórák vezetői, vagy azok lehetnek.
Továbbá a felhívás szól mindazoknak a lelkészeknek, hitoktatóknak, gyülekezeti munkatársaknak, akik az ifjúsági munka területén szeretnének további képzésen részt venni.

A regisztráció határideje: 2023. január 31. éjfél.

Kérjük, adják tovább gyülekezetükben a hírt mindazoknak, akik érdekeltek lehetnek a képzésben!

A képzésről további részletek ITT érhetők el.
 

A felhívás szövege és a regisztrációs link alább található:

,,Kedves Testvérünk!

Szeretnénk ismét figyelmedbe ajánlani hagyományos Ifivezető Képzésünket, amelyet 2023 tavaszán is megszervezünk.

Az Ifivezető Képzésen most is olyan előadásokkal és beszélgetésekkel szeretnénk segíteni benneteket, amelyeket azonnal tudtok hasznosítani a szolgálatotokban. Idei témánk „Egység – Egy test”, hogy emlékezzünk: különböző ajándékokkal, különböző területeken, de együtt, közösségben szolgáljuk Krisztust, és ebben a szolgálatban szükségünk van egymásra.

A programjaink ezt a témát járják majd körül, ez alkalommal is készülünk közös főelőadásokkal, majd 90 perces Műhelyekkel, személyes tapasztalatokat bemutató 50 perces Kerekasztal beszélgetésekkel és 20 perces, inspiráló Sufni Talk előadásokkal, amelyek közül mindenki kiválaszthatja a tapasztalatainak és érdeklődési körének megfelelőket.

Helyszín: Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium (1223 Budapest, Rákóczi út 17-21.)
Időpont: 2023. március 17-19.

Jelentkezés: https://ifivezetokepz.es/ivk/#regisztracio

Várunk minden ifivezetőt és ifimunkást. Kérünk, juttassa el képzésünk hírét a közösségében szolgálók felé,  akiknek ezzel a programmal segíthetjük szolgálatát!

Bővebb információért látogasson el  a honlapunkra ifivezetokepz.es vagy olvassa el a meghívó hírlevelünket.

Az IVK 2023 facebook eseményben is jelen vagyunk és az Ifjúságépítők instagram-on is.

Az előző évi előadásokból készült válogatás elérhető az Ifjúságépítők YouTube csatornáján.

Köszönjük együttműködését!
Üdvözlettel:
Az IVK szervezői”